A Bolyai Farkas Elméleti Líceum Gyöngyvirág néptánccsoportja 2007-ben alakult az akkori középiskolás diákok és Hajdu Zoltán történelemtanár kezdeményezésére. Céljuk a hagyományok ápolása és méltó bemutatása volt, és ez maradt a mai napig.

Immár közel tíz éve a tánccsoport számos iskolai rendezvény rendszeres fellépője. Ezek közül a legjelentősebb a tizenkettedikesek számára szervezett szalagavató, valamint a március 15-i ünnepség, de a csoport részt vett már díjátadón és osztálytalálkozón is.

Az elmúlt években Erdély számos táncát színpadra vitték, többek között a Küküllő mente, Györgyfalva, Vajdaszentivány, Nyárád mente és a Mezőség táncait. A csoport évről évre új táncolni vágyó diákokkal bővül, akik a leggyorsabb táncritmus elevenségével válnak rögtön részeivé annak a hangulatos-színes foltnak, amelyet az iskola életében a néptánc  jelent. Az évek során a csoporton belül rengeteg barátság szövődött, a táncosok sok emlékkel, izgalmas élménnyel lettek gazdagabbak, sokoldalúbbak, gyarapodtak tudásban és műveltségben.

Amikor fellépnek, nincs olyan néző, akit magukkal ne ragadnának.

A jelenlegi tagok:

1. Hajdú Tamás (VII.)

2. Szilágyi Botond (VII.)

3. Biró Edina Kata  (IX. A)

4. Kakasi András (IX. A)

5. Máthé Andrea (IX. A)

6. Márton Kincső (IX. B)

7. Papp Zsuzsanna (IX. B)

8. Gál Boglárka (IX. C)

9. Hajdú Hunor (IX. C)

10. Czirják Anna (IX. D)

11. Vargyas Péter (IX. D)

12. Fülöp Koppány-Bence (IX. E)

13. Szabó Dóra Renáta (IX. E)

14. Székely Ferenc (IX. E)

15. Tanászi Hanna (IX. F)

16. Kakucs Krisztián (IX. G)

17. Szabó Lehel Tihamér (IX. G)

18. Tanászi Norbert (IX. G)

19. Ábrám Noémi Ilona (X. B)

20. Fekete Pál (X. B)

21. Fekete Mátyás (X. B)

22. Kodori Anita (X. C)

23. Papp Zsófia (X. F)

24. Pelger Ivett-Petra (XI. A)

25. Poptofălean Ágota (XI. A)

26. Pethő Csongor (XI. H)

27. Varga Anna (XI. H)

28. Szabó Zoltán (XI. G)

 

Eseménynaptár
2017. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

bklogo

 

brenyo