Hírek

Nobel-díjasok és tehetséges diákok XII. találkozója

A Szegedi Tudós Akadémia minden évben kétszer rendezi meg a Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozóját: az év elején IX., illetve X.-es diákok, valamint az év végén XI. és XII.-es tanulók számára.

József Éva tanárnő vezetésével iskolánk XII.-es diákjai (Ács Eszter-XII.E, Dósa Eszter-XII.A, Pávai-Marossy Zsófia-XII.E) is részt vettek a 2018. december 5 -7. között megrendezett konferencián, ezzel képviselve az egyetlen határon túli iskolát.

Tovább ...

Bolyai Karácsonyi Kavalkád

A Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákcsoportulásai közösen egy Karácsonyi Kavalkádot szerveznek, mely színesebbé teszi a diákok Karácsony előtti utolsó hetét. December 17-én (hétfőn) felkerült a BDSz által készített Karácsonyi Posta, melyben üzenhetnek a diákok évfolyam, iskola társaiknak és a tanáraiknak jó kívánságokat, 18-án (kedden) kikerül a Filmtekercs klub karitatív fotókiállítása a tanári folyósóra, mely csütörtökig lesz kint, 19-én, (szerdán) BDSzerdák lesznek a szüneteken, este 19:40-től, pedig Filmest a Díszteremben, emellett 20-án (csütörtökön) a 11:25-ös szünetben közös éneklés diákokkal és tanárokkal az udvaron a Zenekör szervezésében, továbbá a Transz Bolyai Rádió szervezésében egy Teadélután 19:00-tól. Mindenkit várunk szeretettel! :)

Tovább ...

BERNÁDY NAPOK SPORTSZEMMEL

2018. október 23-27. között harmadik alkalommal szervezték meg a Bernády Napok keretén belül a kis és középiskolások számára a Sportnapot. A marosvásárhelyi iskolákból többszáz diák töltötte meg a Sportlíceum termét.

Tovább ...

Sajtótájékoztató: három Erasmus+ projekt a Bolyaiban

                A péntek, november 23-ra meghirdetett sajtótájékoztatón, a Bolyai tanári szobájában megjelentek a magyar és román nyelvű, írott és elektronikus sajtó képviselői. Jelen voltak a projekteket bemutató tanárok, az igazgatók, bolyais kollégák. Az eseményen úgyszintén részt vett Ioan Macarie, Maros megye főtanfelügyelője.

                Felvezetőjében Mátéfi István igazgató úr kiemelte a projektek jelentőségét az oktatási folyamat kiegészítésében és kiteljesítésében, az igazgatói páros erre irányuló figyelmét, és a tanár-kollégák jelentős megvalósításaként értékelte a bemutatásra kerülő, 2018 - 2020 futamidejű három diákmobilitás projektet.

                Elsőként Jakab Tünde tanárnő mutatta be az "ANDRiOS, a jövőt a mobil eszközök programozása jelenti" ,szakképzés típusú diákmobilitási projektet. Elmondta, hogy a program alapgondolatát a diákok mobil-alkalmazások terén mutatkozó jártassága adta, amelyhez hozzáadódnak az informatika-szakos diákok programozási készségei. E készségek továbbfejlesztését célozza a projekt a mobil-alkalmazások terén, ezért a célcsoportot a X-XI-es matematika-informatika szakos diákok képezik, akik majdani elhelyezkedési esélyeiket is növelik e képzés által.

Tovább ...

MIFIZ (Mindennapok fizikája) regionális csapatverseny 2018. november 9-10., Kolozsvár

Idén is sor került Kolozsváron a hagyományos MIFIZ fizika csapatversenyre, melyen X., XI. és XII.-es, négy diákból álló csapatok versenyeztek. A feladatok vegyesen elméleti, kísérleti és meglepetés feladatokból álltak. Nem maradt el az ugyancsak hagyományos pizza evés sem, melyet a verseny közben lehet elfogyasztani. A verseny péntek délután zajlott a kolozsvári Báthory István Líceumban, szombaton prof. dr. Nagy László tartott érdekes előadást a relativitáselméletről, majd következett az eredményhirdetés, díjkiosztás.

Tovább ...

Generation Europe

A Generation Europe egy nemzetközi projekt amit a németországi IBB (nemzetközi oktatási és ifjúsági csere programok szervezésével foglalkozó szervezet) inditványozott és az Európai Únió Erasmus+ programja is támogat. A projekten belül 15 európai országból, 30 fiatalokkal foglalkozó intézmény dolgozik együtt 10 partnerség keretén belül. Az Outward Bound Románia is része az egyik ilyen partnerségnek, amelyben még egy németországi és egy észtországi ífjusági szervezet is tevékenykedik.

Tovább ...

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix