Székelyvásárhelytől Marosvásárhelyig

Marosvásárhely Maros megye közigazgatási központja és egyben legnépesebb városa. Az egykoron Székelyvásárhelyként ismert település az Erdélyi-medence központi részén, a Mezőség és a Küküllők dombvidékének találkozásánál jött létre, a Székelyföld északi peremén. Kialakulásában fontos szerepet játszott a Maros folyó, amelynek közelsége biztosította az emberi közösségek fennmaradáshoz elengedhetetlen vízellátást. Ezenkívül a Szászrégen, Segesvár és Kolozsvár irányából érkező útvonalak kereszteződése megteremtette azokat a gazdasági feltételeket, amelyeknek köszönhetően a város felvirágzott.

Vásárhely, ahogy a város lakói nevezik saját településüket, hosszú és gazdag történelmi múltra tekint vissza. A város területén megtalálhatóak újkőkori, rézkori és bronzkori települések nyomai. Ezek a települések főleg a mai Vár területén jöttek létre, kihasználva a Maros árterületét uraló dombok által nyújtott biztonságot. Az ókorban ugyanitt jöttek létre kisebb-nagyobb települések, amelyeknek lakói az évszázadok során a szkíták, trákok, kelták, dákok, rómaiak és gótok közül kerültek ki. A népvándorlás időszaka sem szakította meg ezt a hagyományt, ebből a zavaros időszakból is sikerült régészetileg bizonyítani emberi települések nyomainak létezését a mai Vásárhely területén.

A honfoglalás utáni időszakokból Marosvásárhely területén a régészek egy Árpád-kori falu létezésének nyomait tárták fel, amelyek lakói minden bizonnyal a magyarsághoz köthetőek. Erre a lakosságra telepedtek rá a XII. század második felében megérkező székelyek, akik egy már meglévő településrendszert vettek át a számukra kialakított Marosszéken. Tehát Marosvásárhely, mint város története a XI–XIII. századok között kezdődik. Az első írott forrásokban Novum Forum Siculorum, vagyis Új Székelyvásárhely névvel említik meg. A név utal arra, hogy a lassan mezővárossá fejlődő településen vásárokat tartottak, és megtelepedtek a kézművesek is, akik számbeli növekedésüknek köszönhetően céheket alapítottak. Az első ismert céhkiváltságlevél 1493-ból származik, és a mészárosok céhéhez köthető. A város fejlődésében az Árpád-korban miden bizonnyal fontos szerepet játszottak a domonkos szerzetesek, akiknek román stílusban épült kolostora a tatárjárás pusztításainak következtében semmisült meg. A lassan magához térő településen a XIII. század második felében a minorita ferencesek telepedtek meg, akik elkezdték építeni a város egyik jelképének tekintett Vártemplomot gótikus stílusban.

A XIV. században a városfejlődés felgyorsulásának vagyunk tanúi. A mezőváros élén ekkor már bíró állt. A pápai tizedjegyzet tanúsága szerint a Székelyvásárhelyen működő Szent Miklós-templom, amely a mai Bolyai Farkas Elméleti Líceum helyén állt, Székelyföld legjövedelmezőbb plébániája volt. Az ekkor már erődítménnyel is rendelkező város jelentőségét bizonyítja, hogy itt tartanak székgyűléseket és a székely ispán innen állít ki okleveleket. Sőt I. (Nagy) Lajos király is többször megfordult a településen, és a kancelláriája több oklevelet is kiadott a városból.

Mátyás király uralkodása idején Székelyvásárhely, amelyet ekkor a bíró mellett esküdtek is irányítanak, bíráskodási kiváltságokat kapott a királytól annak ellenére, hogy lakói nem mindig voltak hűségesek az uralkodóhoz. Ugyancsak ebből az időszakból származik a legrégebbi ismert, a vásártartási jogot biztosító oklevél is. Ennek értelmében a mezővárosban csütörtökön hetipiacot, valamint évente három országos vásárt tartanak. Ezen kiváltságok bizonyítják a város gazdasági és politikai súlyának további növekedését.

A XVI. század, amely a magyar történelem egyik legviharosabb időszaka, rányomta bélyegét Vásárhely további fejlődésére is. A mohácsi vész és az azt követő polgárháborús időszak bizonytalan időket és pusztítást okoztak Erdélyben is. Az ország három részre szakadása miatt Vásárhely a török fennhatóság alatt kibontakozó Erdélyi Fejedelemség területén találta magát. Többször itt tart országgyűlést a három nemzet, ezeken pedig fontos döntéseket hoznak a Fejedelemség megszervezésével kapcsolatban, például itt választják meg helytartónak Fráter Györgyöt, vagy itt teszik le a hűségesküt a rendek I. Ferdinándnak.  A bizonytalan idők ellenére a város sikeresen megőrzi kiváltságait.

I. Ferdinánd, később Izabella királyné, majd II. János (Zsigmond), Magyarország választott királya is megerősíti ezeket. Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem, folytatva elődei politikáját, újabb kiváltságokat biztosít Vásárhelynek.

A század politikai eseményeivel párhuzamosan kibontakozó vallási megújulás is rányomja bélyegét Vásárhely fejlődésére. A város lakói csatlakoznak a reformációhoz, nemsokára a Vártemplom is a protestáns felekezetek tulajdonába került. Itt tartják meg 1559-ben a protestáns zsinatot, amelyen elfogadják a kálvini úrvacsora tanát, és elkészítik az első magyar nyelvű református hitvallást. Ezzel párhuzamosan a város 1557-ben befogadta a Sárospatakról menekülő tanárokat és diákokat, az így létrejövő és hamarosan kollégiummá fejlődő református iskolának köszönhetően Vásárhely oktatási központtá vált.

A XVI–XVII. századok fordulóján lezajló hosszú háború sok szenvedést okozott a vásárhelyieknek, de ugyanakkor a fejlődés lehetőségeit is magával hozta. Az ekkor körülbelül 2000 lakosú város Basta tábornok és Mihály vajda zsoldosainak pusztításait kell elszenvedje. A város épületeinek nagy részét felégették a fosztogató zsoldosok, nem kímélve a templomot és az iskolát sem. Ezen pusztítások hatására döntötte el Borsos Tamás főbíró egy kővár építését 1602-ben. Az építkezési munkálatok azonban csak lassan haladtak, így csak a század közepére sikerült felépíteni a Várat. Addigra viszont bekövetkezik a város fejlődésének talán legmeghatározóbb eseménye: 1616. április 29-én keltezett oklevelében Bethlen Gábor fejedelem a szabad királyi városok sorába emeli az oklevél által Marosvásárhelynek nevezett települést. A város megtarthatta régi címerét, megengedik, hogy védművekkel vegye körül magát, saját pecsétet és zászlót engedélyeznek számára. Így lesz Vásárhely az egyetlen székely település, amely megszerezte ezt a rangot.

A Habsburg uralom bevezetésével Vásárhelyt is a császári katonaság szállta meg. A Rákóczi-szabadságharc során a vár többször is gazdát cserél, de végül a kurucok szilárdan megvetik a lábukat a városban. Így kerülhetett sor az 1707. április 5. és 21. közötti vásárhelyi diétára, amelyen beiktatták tisztségébe II. Rákóczi Ferencet, az utolsó önálló erdélyi fejedelmet.

A szabadságharc leverése után az osztrák katonaság kilakoltatta a polgári lakosságot a várból, amelyet katonai erőddé változtattak. Azonban ez nem szakítja meg a város lassú fejlődését, sőt a Királyi Tábla Marosvásárhelyre helyezése 1754-ben csak erősíti ezt a folyamatot.

A felvilágosodás és a reformkor időszakában a város Erdély egyik jelentős kulturális-tudományos központjává fejlődik. Itt alapít nyilvános könyvtárat gróf Teleki Sámuel kancellár, a Teleki Tékát, amely mindmáig Erdély egyik legértékesebb könyvgyűjteményét őrzi. Elég csak a Koncz-kódexre gondolni, amelynek lapjai között egyik középkori magyar nyelvemlékünk, a Marosvásárhelyi sorok és glosszák rejtőznek. Ugyancsak a város falai között lakott és tevékenykedett Aranka György nyelvújító, a polihisztor Bolyai Farkas, valamint a magyar matematika kiemelkedő alakja, Bolyai János is. De itt élt a vásárhelyi városi legendák mindmáig ismert alakja, az ezermester Bodor Péter, aki zenélő kútjával vívta ki magának kortársai és az utókor csodálatát.

A gyorsan polgárosodó Marosvásárhely aktív szerepet játszik az 1848–1849-es szabdságharcban is. A várost Bem tábornok seregei szabadítják fel az osztrák megszállás alól, és velük együtt megfordult itt Petőfi Sándor is. Ugyancsak innen indult a magyar sereg a végzetes fehéregyházi csata helyszínére is. A szabadságharcot követő megtorlást is kénytelen elszenvedni a város, hiszen itt végzik ki a Makk-féle összeesküvés székely vértanúit.

A kiegyezést követő évtizedek a város virágzását eredményezik. A lakosság száma 50 év alatt négyszeresére nő, tükrözve a gazdasági fejlődés ütemét. Ebben kétségtelenül nagy szerepet játszott Marosvásárhely vasúthálózathoz való csatlakozása, amely 1871-ben valósult meg.

Az igazi virágkor a XX. század első évtizedeiben következik be, dr. Bernády György polgármestersége idején. Az ő vezetése alatt épültek fel azok az épületek, amelyek a mai napig meghatározzák Marosvásárhely központjának térszerkezetét, a szecessziós stílusú Városháza és a Kultúrpalota Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján. Ugyancsak ekkor épült számos köz- és tanintézmény. Egyébként Bernády városvezetésének egyik leglátványosabb fejlődése az oktatás területén tapasztalható, hiszen 1914-ben a városban már 28 tanintézmény működött. Ezek közül a legjelentősebbek a Református Kollégium és a Katolikus Főgimnázium, amelyek Bernády polgármestersége alatt új épületekkel büszkélkedhettek. Ugyanakkor a Kultúlpalotában beindult a művészeti oktatás is Erkel Sarolta irányításával, és a városba költözött Kismartonból a katonai alreáliskola is.

Az 1918-as impériumváltás nehéz időket eredményezett a vásárhelyi magyar közösségnek. Az előző időszakokban felállított és a főtér arculatát meghatározó köztéri szobrok és emlékművek eltűntek, helyüket ortodox és görögkatolikus templomok veszik át. A város lakosságának háromnegyedét magyarok alkotják, ennek ellenére csak 1926–1929 között volt a városnak magyar polgármestere ismét Bernády György személyében. A második bécsi döntés következtében 1940–1944 között bekövetkezett a kis magyar világ, amelynek gazdasági és kulturális eredményeit elhomályosítják a háború pusztításai.  A deportált zsidó közösség eltűnése pótolhatatlan veszteséget okozott a település polgári és gazdasági életében.

A kommunista diktatúra jelentős változásokat eredményezett Marosvásárhely életében. A város lett a kommunista pártszervezés székelyföldi központja, és innen irányították a térség szocialista típusú átalakítását. 1952-től Vásárhely a Magyar Autonóm Tartomány, majd a Maros-Magyar Autonóm Tartomány központja lett. Számos magyar kulturális-oktatási intézmény jött létre a városban, mint például a Székely Színház (ma Állami Színház), a Filharmónia, a Székely Népi Együttes (ma Maros Művészegyüttes), vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Majd az 1968-as közigazgatási átrendezés következtében Vásárhely egy kisebb régió, Maros megye központja lesz.

A szocialista időszakban jelentős gazdasági beruházásokat hajtottak végre a településen, többek között ekkor épült a vegyipari kombinát is, amely mind a mai napig szennyezi a város és a környező települések levegőjét. Az erőltetett iparosítás a város demográfiai képét is átalakította, a magyar lakosság aránya Vásárhelyen folyamatosan csökkent ebben az időszakban.

Az 1989-es rendszerváltást követően a város az erdélyi magyar közösség politikai-kulturális szerveződésének egyik központja lett. De ezzel párhuzamosan felszínre kerültek azok az elfojtott ellentétek is, amelyek a városban lakó különböző etnikumok között húzódtak, és ezek az ellentétek a fekete március eseményeiben teljesedtek ki. Ezek a márciusi történések még hosszú ideig rányomták bélyegüket a magyar és román közösségek kapcsolatára és a város demográfiai fejlődésére.

Ma Marosvásárhely egy lassan fejlődő, csendes, közepes méretű erdélyi település, amely jelenleg is a legnagyobb magyar lakossággal rendelkező romániai város.