Március 1-jétől látható a világhálón a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum új honlapja – amelyet az iskola vezetői kedden ismertettek a kollégákkal. A weboldal átlátható, könnyen kezelhető, és fontos szerepe van manapság, amikor az idő és a jól tájékozottság nélkülözhetetlen – mondta Mátéfi István igazgató.
A honlap működését Hajdú Zoltán aligazgató mutatta be. Elhangzott, hogy a képek mögött kemény munka van, amiben Sütő Ágoston, a matematika és informatika szakot egyszerre végző, a Bolyaiban tavaly érettségizett egyetemi hallgató volt nagy segítségükre. Az ötletek, a munka zömét neki köszönhetik. Egyébként az iskola vezetői 50-60 honlap megtekintése után alkottak véleményt arról, hogy milyennek kell lennie egy jól működő, információkban gazdag honlapnak. A különböző menüpontok alatt minden lényeges tudnivaló megtalálható az iskola életéről, működéséről, fejlesztési tervéről, az órarendről, a diákéletről.
A honlap egy hónapig még alakítható, véleményt lehet mondani, javaslatokat lehet tenni, azután véglegesítik. Élni, működni igazából pedig akkor fog, ha lesz, amit feltölteni, és ebből minden tanár kiveszi a részét. A diákok jó példát mutattak, a diákélettel kapcsolatos legfontosabb információk már olvashatók a honlapon. Hasonlóképpen a 2017-es Bolyai Farkas interdiszciplináris tantárgyversenyre való felhívás is.
A vezetőség elképzelése szerint egy 12 tagú csapat fogja működtetni a weboldalt, pontosabban az informatikaosztályok diákjainak négy háromtagú csoportja. Ők töltik majd fel a híreket, információkat, beszámolókat, miután az ellenőrzést végző tanárok láttamozták azokat. A diákokat a honlap kidolgozója, Sütő Ágoston készíti fel a feladatra.
http://www.e-nepujsag.ro/op/article/minden-amit-az-iskoláról-tudni-kell