Zöld szemmel az Iskola másként hetében
Avagy fontosnak tartjuk-e mindennapi életünkben a környezetvédelmet?

„A múzeumok a múltat őrzik meg, a hulladék-feldolgozók a jövőt.”  T. Anson

Page 1 Image 1Ha csupán az összesítő táblázatainkat és a 2012 óta összegyűjtött 1190 kg műanyagot nézzük, már ezek alapján is mondhatni, hogy iskolánkban sok tanár és diák számára valósággal szenvedéllyé vált a kupakgyűjtés. De mi van mögötte? Miért fontos ez a „gyermekjáték”?

Ennek az „apróságnak” is szolgálta tágabb összefüggésbe helyezését az a komplex program, amelyet a Zöld projekt jegyében a környezettudatos magatartás alakítása érdekében szervezett a X.D osztály 2016. október 27-ére a X.A közreműködésével. Vendégünk a IX.D osztály volt. A teljes programot csak a szervező diákok ismerték előre, mert szándékunk szerint nemcsak tanítani, hanem meglepni, hatni és játszani is kívántunk ezen a napon.

Page 1 Image 2A műsorvezető lányok (Baróti-Illyés Krisztina, X.D és Zalányi Erzsébet, X.A) felvezető szövegeikben arról tájékoztatták a figyelmes hallgatóságot, hogy fogyasztói társadalmunk immár az óceánok leglakatlanabb pontjáig nem lebomló hulladékok generációit halmozta fel, és ez évente egyre csak növekszik, hozzájárulva a globális felmelegedéshez. Hogy a modern „műanyag kornak” a kedvünkre való gyors, olcsó stb. fogyasztás mellett mennyi árnyoldala van: a műanyag előállításához szükséges kőolaj egyre szűkösebb mennyiségben áll rendelkezésre; ha a műanyag hulladékként a környezetben marad, rendkívül lassan vagy egyáltalán nem bomlik le, sok állat és az ember életét is veszélyeztetheti. Page 1 Image 3Ha viszont szelektíven összegyűjtjük, benne marad a körforgásban, és az újrahasznosítás által újabb termékek készülhetnek belőle.

Ezeket az információkat multimédiás eszközökkel tettük szemléletessé. Kisfilmek mutatták meg a globális felmelegedés veszélyeit, illetve, hogy hogyan történik az újrahasznosítás. Nagy tetszést aratott A BioDaVerzitás-kód című animációs kisfilm, amely humorosan-szórakoztatóan arra figyelmeztetett, hogy minden mindennel összefügg.

Kis Csenge (X.A osztály) ppt-os bemutatóban foglalta össze többnapos érdekes kísérletének következtetéseit: műanyagkupakok 7 napig különféle erős vegyi anyagoknak (sósav, kloroform, marószóda) kitéve sem bomlottak le, sem szobahőmérsékleten, sem a stabilitáskamrában, legfeljebb elszíntelenedtek, illetve valamelyest nőtt a tömegük. Page 2 Image 4

A program második része ppt-os összegzésekkel arról szólt, hogy mit tettünk mi, bolyaisok a műanyaghulladék újrahasznosítása érdekében: mikor kezdődött a Zöld projekt, hogyan folytatódott, mit teszünk most. Horváth Gabriella aligazgatónő és József Éva tanárnő értékelő hozzászólása mindenkit megerősített abban, hogy jó úton járunk. Mi is úgy érezzük, hiszen az összegyűjtött kupakokkal környezetünket is óvjuk, és mivel különböző egyesületeknek (most a Hargita Megyei Mozgássérülteknek) felajánljuk, másokon is segíthetünk. 

 

 

Page 2 Image 5A programot környezetvédelmi kvíz-játék zárta: mindhárom osztályból három-három jókedvű csapat mérhette össze tudását és az előzőekben tanúsított figyelmét Domokos Brigitta-Mercédesz és Zöld Adrienn-Barbara X.D-s diáklányok vezetésével.

Gyűjtsünk együtt szelektíven, hogy környezettudatosabban éljünk, hogy Földünkön és magunkon, illetve embertársainkon segíthessünk – vonhatta le a következtetést minden résztvevő. A X.D osztály pedig e napon is bebizonyította, hogy méltó örököse a kupakgyűjtést kezdeményező hajdani 2012-beli X.H osztálynak.

Végezetül illesse köszönet a hangosító diákokat, akiknek szakértelme gördülékennyé tette a programunkat, valamint iskolánk minden környezettudatos tanárát és diákját, mert együttműködés nélkül valójában semmit sem tehetünk.

Sikó Olga-Anna, a X.D osztályfőnöke

Page 2 Image 6

Eseménynaptár

2024. október
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31