Puskás Dávid, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum XII.A osztályos tanulója, Magyarország nemzeti delegáltjaként vett részt a fiatal tudósok európai versenyén (EU Contest for Young Scientist), ami az Európa Unió szervezésében az egyik legrangosabb tehetség-kutató versenyeknek számít.
A Fiatal Tudósok Versenyének döntőjére, az idén szeptember 22. és 26. között Tallinnban került sor, ahova a világ 38 országából érkeztek fiatalok.
Puskás Dávid a „3D nyomtatott Holdbázis” című munkájával elnyerte az Európai Űrügynökség (ESA) egyetlen díjnyertes számára felajánlott különdíját. Ezt megelőzően, a háromfordulós 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, több mint száz műszaki, informatikai és természettudományos pályázat közül, első díjban és a legjobb határon túli különdíjban részesült.
Kutatásának a célja egy saját építésű és fejlesztésű 3D nyomtató által létrehozott felszíni Holdporból felépülő bázis kivitelezhetőségének a vizsgálata, valamint az ezt helyettesítő anyaggal végzett mérési eredmények alapján megtervezett makett kinyomtatása volt.
Szász Ágota Judit
Médiamegjelenések:
Térfoglalás a világűrben
Dávid Puskás EUCYS 2017
Kiemelkedő magyar eredmények születtek a Fiatal tudósok versenyén