Területi Képzési Központ

Nemzeti Tudósképző Akadémia

A Marosvásárhelyi Területi Képzési Központ (MTKK) bemutatkozása

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány 2013-ban létrehozott Szegedi Tudós Akadémia Programja az évek alatt felsorakoztatott eredményei alapján elérkezett oda, hogy az Alapítvány nevének változását követően (Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány) minden humán élettudományi felsőoktatással rendelkező város (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) bevonásával 2021. szeptembertől országos Nemzeti Tudósképző Akadémia programmá (NTA-program) bővüljön Magyarország Kormányának támogatásával.

Az Alapítvány által létrehozott – a program elindulásakor - Szegedi Tudós Akadémia, majd 2021. szeptemberétől Nemzeti Tudósképző Akadémia oktatási folyamatainak egyik lényeges újszerűsége, hogy a kutatásban tehetséges diákokat középiskolás koruktól kezdve vezeti végig a tudóssá válás lépcsőfokain.

Október 1-től iskolánk is bázisiskolává vált az NTA középiskolás programjában Marosvásárhelyi Területi Képzési Központ néven (www.bolyai.ro, TKK ). Vállaltuk a középiskolás diákok képzésének biztosítását laborgyakorlatok, szakmai gyakorlatok, elméleti  előadások meghallgatása által. A program újdonsága, hogy molekuláris biológiai és genetikai vizsgálatokat is végzünk, illetve alapszíntű bioinformatikai képzés is lesz. Közreműködünk a 19 magyarországi bázis iskolával és a 7 országos központtal, valamint résztvevői a lehetünk a már eddig is gyakorlatba ültetett Nobel díjas kutatókkal való találkozásnak, ami tervek szerint évente kétszer fog megtörténni.

Köszönjük a lehetőséget Dr. Varró András, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány Kuratóriumának elnökének, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének egyetemi tanárának és Dr. Hegyi Péternek, a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanárának, aki nagyon sok munkát, energiát fektetett abba, hogy a program Erdélyben is elinduljon. Ugyanakkor köszönet illeti Lengyel Adriennt, aki a középiskolás program irányítója és nem utolsósorban a Bán Sándort és Borbola Andreát, akik TERMOSZ Laboratórium részéről az első kísérleti eszközöket biztosították.

Biztatni szeretnénk az erdélyi iskolák biológia tanárait, hogy regisztrálják a programba iskolájukat, magukat és tehetséges diákjaikat. Bővebb információt a regisztráció lehetőségéről és eljárásáról József Éva tanárnőtől lehet kérni az alábbi elérhetőségen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

József Éva,
az Erdélyi Területi Központ vezető tanára

 

Eddigi tevékenységeink:

https://www.bolyai.ro/index.php/446-nobel-dijasok-es-tehetseges-diakok-xii-talalkozoja,

https://www.bolyai.ro/index.php/669-nobel-dijasok-es-tehetseges-diakok-xix-talalkozoja,

https://www.bolyai.ro/index.php/700-tehetseges-diakok-es-nobel-dijasok-xx-talalkozoja.

Eseménynaptár

2024. december
H K Sz Cs P Sz V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix