A nyelvek Európa-Napja alkalmából a Traian Săvulescu nevet viselő mezőgazdasági szakközépiskola kvízversenyt szervezett az angolt és franciát tanuló líceumi diákok számára, amelyet a szakminisztérium is elismer. A szaklíceumok és az elméletiek külön-külön versenyeztek, jelentkezni maximum ötfős csapatokban lehetett országszerte. Október 5-én mi, bolyaisok, nagy izgalommal és reményekkel telve léptünk be az iskola kapuján ötfős csapatunkkal: Barabási Csenge és Marosi Zsolt a XI. C-ből, Csetri Lehel Csongor és Nagy Hermina Judit a XII. A-ból valamint e krónika szerzője a XII. C-ből.
Ennek a versenynek az a sajátossága, hogy nemcsak tanulási készségeinket mérik fel, hanem kreativitásunkat és együttműködési képességünket is.Tanulási készségeink bizonyítása végett 75 angol nyelvű, és 75 francia nyelvű előre megadott kérdést és az általunk helyesnek vélt választ (4 variáns közül kiválasztva) kellett memorizálnunk a tudomány témaköréből, majd írásbeli és szóbeli próbákon helytállnunk. Ezeken a próbákon az egyéni tudást mérték fel.
Az írásbelin 25 angol és 25 francia nyelvű kérdésre kellett válaszoljunk, majd a szóbelin fejenként 4-4 kérdésre. Véleményem szerint egyik próba sem volt nehéznek mondható, mivel a kérdéseket ugyanabban a formában tették fel, ahogyan azt előre megadták. Verseny előtt a szervezők egy kis rágcsálnivalóval és üdítővel kínálgattak az izgulás elűzése érdekében
Mivel a szóbeli próbán egyszerre csak egy csapat vehetett részt, addig a verseny szervezői nem hagyták a többi csapatot unatkozni: különböző műhelyeket állítottak fel. Ezek a műhelyek kreativitást és nyelvi tudást is igényeltek. Rendelkezésünkre álltak például fordítói műhelyek, keresztrejtvények, zenefelismerés, és szavakat is elmutogathattunk csapattársainknak. Ezenkívül egyik foglalkozásnál angol vagy francia nyelvű leírások alapján kellett felismernünk híres embereket, majd megcsillogtathattuk rajzolói tehetségünket – szintén híres embereket kellett lerajzolni, majd a csapat többi tagjának azonosítani őket. És ez csak néhány műhely volt a sok közül. Mivel ezeket a foglalkozásokat is külön díjazták, egyik iskola sem mehetett haza jutalom nélkül. Értékeltük ezekben a foglalkozásokban, hogy mindenkinek egyformán volt lehetősége szóhoz jutni, megnyilvánulni.
Az eredményhirdetésig szintén színes programok vártak ránk: táncbemutatók, zenés műsorok. Hallhattunk dobkoncertet, népzenét, klasszikus és könnyűzenét is. Néhányszor annyira hangulatosan játszottak a fellépők, hogy táncra perdültünk az összes versenyzővel együtt. Egyes előadók egyenesen Afrikából érkeztek hozzánk, majd ők is jól megtáncoltattak minket, versenyzőket, sőt, még a tanárok jórészét is.
E vidám pillanatok után következett a várva várt eredményhirdetés. A nem dobogós helyezések kihirdetésénél még nem izgultunk, és örömünkre nem voltunk közöttük. Csapattársainkkal izgatottan fogtuk egymás kezét, izgalmunk egyre csak nőtt, amikor elérkezett az elméleti líceumok körében az első három helyezett díjazása. Szólították a harmadik helyezést elérő iskolát. Örültünk a sikerüknek, viszont annak még jobban örültünk, hogy ez csak egyet jelenthet: vagy elsők, vagy másodikok lettünk. Boldogan pattantunk fel, amikor kiszólították a második helyezettet. Ekkor már biztosan tudtuk, hogy elsők lettünk az ország elméleti líceumjai között! Örömünket megkoronázta a kupa és az érem is, és a további értékes nyeremények.
Verseny után boldogan újságoltuk el a hírt ismerőseinknek. Ez alatt a nap alatt, úgy érzem, a csapatunk összekovácsolódott. Együtt nevettünk, együtt izgultunk, együtt táncoltunk és énekeltünk, melyek közelebb hoztak minket egymáshoz, így szorosabb barátság alakulhatott ki köztünk.
A délutánt egy közös sütizéssel zártuk a Maros-parton.
Császár Mónika
