Az Univerzum kezdete és vége

2022. április 7-én került sor a Bolyai Csillagász Egyesület második nagy előadására, amit ismét a szakkör elnöke, a 10. E osztályos Nagy Imre tartott Az Univerzum kezdete és vége címmel.

Minden elvárást felülmúlva, közel százhúsz diák jött el az iskolai program után meghallgatni az előadást.

Újításként az előadás végére Imre egy kvízt állított össze, amelyet a jelenlevő diákok helyben megoldottak.

Ennek a tétje az volt, hogy az első harminc helyes válszt adó egy privát „járdacsillagászatra” nyerjen meghívást.

Az előadás az Imre szokásos stílusával megegyezően informatív, érthető és humoros volt.

A negyven perc során megtudtuk, hogy univerzumunk egy szingularitásból indult ki majdnem 14 milliárd éve, illetve hogy az univerzum végének három lehetőségét ismerjük. Ezek, neveik szerint, a nagy reccs, a nagy szakadás és a nagy fagyás.

Az előadást követő napokban pedig ezt mesélik róla diáktársaim:

  • „Érdekes volt, a témával kapcsolatban minden kérdésemet megválaszolta.” – Tamás Ádám, 10. E osztály

  • „Nagyon profin adta elő, élvezhetően, nem volt monoton, megfogta jól a közönséget” – anonim 9. osztályos diák

  • „Sokkal kevesebb emberre számítottam, de nagyon pozitív csalódás volt, és ez nagyrészt Imrének volt köszönhető, mert magyon jól előadta a témát.” – Barta Zágoni Csongor, 9. E osztály

Eseménynaptár

2024. április
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix