2023. január 27-én a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban az Erasmus+ pályázat keretén belül sor került a diákok pályamunkáinak bemutatására. A 9–12. osztályos tanulók közül 18 csapat mutatta be az előre elgondolt, kidolgozott tervezetet, amelyek az iskola hatékonyabb és költségcsökkentett alternatív energiaellátottságának, energiafüggetlenítésének lehetőségéről szóltak.
Minden osztály nagy figyelmet fektetett elsősorban a megelőzésre (pazarlás csökkentése víz, gáz és áram terén), és az újrahasznosításra (esővíz megszűrése, hulladékok összegyűjtése és feldolgozása). A leggyakrabban előforduló ötletek a napelemek, biomassza és hőszivattyúk használatáról szóltak, de ezek mellett felmerültek szenzorok automatizálásával, vízenergia felhasználásával és mozgásenergiával kapcsolatos tervek is. Az osztályok nagy hangsúlyt fektettek a diákok motiválására, a projekt megvalósítása érdekében a város lakosainak bevonásának lehetőségét is felvázolták. Ennek megvalósítását versenyek, rendezvények szervezésével, és fokozatos tudatosítás segítségével érnék el. A bemutatók összeszedettek voltak, megvalósítható tervekkel, amelyek kivitelezésének folyamatát reálisan vázolták fel, és a zsűri kérdéseire is ötletes válaszokkal szolgáltak.
A pályamunkák elbírálását szakmai zsűri végezte, melynek tagjai: dr. Sebestyén Tihamér egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgy, dr. Benedek Klára egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE Marosvásárhely, dr. Hajdú Zoltán ügyvezető elnök, Focus Eco Center, az iskola tanárai közül Szász Ágota Judit fizika szakos, valamint Molnár Zoltán földrajz szakos tanár voltak.
A diákok saját osztályaik számára vitték el a nyereményeket. Az I. díjat a XII. G osztály (korcsolyázás, mozijegy az Avatar című filmre), a II. díjat a XII. B osztály (korcsolyázás, pizzázás), a III. díjat a XI. E és a IX. G (korcsolyázás, pizzázás) osztály nyerte. Dicséretben részesült a X. A osztály, valamint különdíjat vihettek el a IX. B osztály tanulói.