2023. szeptember 24 - 30. között iskolánk egy 8 tagú küldöttsége részt vett Viterboban (Olaszország) az URISC (Urban Tree in Sustainable City) Erasmus program első mobilitásán. Az iskolánkat 6 diák és két tanár képviselte.
A program témája a „Városi fák”, tehát a városok faállományának vizsgálata, tervek kidolgozása a városok faállományának a megvédésére és gazdagítására.
A program koordinátora a Viterboi egyetem (Università degli Studi della Tuscia). A Bolyai Farkas Elméleti Líceumon kívül a programban résztvesz a törökországi Kayseri-i Sami Yangin Anadolu középiskola. Néhány olaszországi tevékenységen egy helyi iskola is képviseltette magát.
Az első mobilitás tevékenységei segítettek megismerni azokat a lehetőségeket, amelyekkel fel lehet mérni a városi parkokban levő fák egészségét, valamint néhány tanácsot is kaptunk ezen betegségek kezelésére, amennyiben lehetséges.
A mobilitás első napján az egyetem által létrehozott botanikus kertben vizsgáltuk meg a különböző növényeket, majd az egyetem két tanára előadást tartott a témában, illetve megtanulhattuk, hogy a modern technológia hogyan segíthet a természetvédelemeben.
Második nap a város központi parkjában (Prato Giardino) levő platánfák betegségeit elemeztük a modern technológia és szakemberek segítségével. Ezután a Városházán a város polgármestere, Chiara Frontini fogadott. Délután egy vezetett váronézésen vehettünk részt.
Harmadik nap a város közelében levő reneszánsz Villa Lante kertjét látogattuk meg és előadást hallgattunk a kert kialakulásáról, kertrendezésről és a fák betegségeiről. Délután az egyetem épületében egy kérdőív és szórólap szerkesztésén dolgoztak az iskolák képviselői. A napot egy jól megérdemelt kikapcsolódás követte: beach volley az egyetem sportbázisán.
Következő napon egy feladatot kaptunk. A Rómában levő Villa Borghese kertjében levő mandulafenyőket (Pinus pinea) kellett megvizsgálnunk és adatokat küldenünk az egyetem tanárának, akik az általunk mért adatokat felhasználják a tanulmányaikban.
A szabad napunkat a kertek bűvöletében töltöttük. A caprarolai Villa Farnese-t látogattuk meg, amely a reneszánsz kastély – és kertépítészet kiemelkedő példája.
Egy tartalmas hetet töltöttünk Viterboban és a folytatás nemsokára következik Kayseriben.
Nagy Judith Emőke, dr. Kálmán Attila