A 4 For Future Erasmus+ projekt keretén belül 2024. április 8-án négy háromfős csapat mérte össze tudását az „Innovációs ötletpályázat” elnevezésű versenyen.
A bemutatókat megelőzően a csapatok különböző fenntarthatósági témakörök közül választhattak, valamint a felkért mentortanár segítségével elkészítették terveiket, kutatásaikat és azok bemutatóit. A munkákat elbíráló zsűri tagjai voltak: Hajdú László Hunor PhD, Kiss Réka Beáta, a Milvus Csoport tagja, Molnár Zoltán, földrajztanár.
Az alábbiakban a versenyen díjazott csapatok munkáinak rövid bemutatását közöljük.
I. Díj
A „Green Habits” csapata egy verseny és egy zöld közösség létrehozását szerették volna megvalósítani. Tagjai: Madaras Ágota, Madaras Panna, Turos Sarolta. Felkészítő: Jeszenszky Attila.
II. Díj
Az „EcoMures” csapata egy szervezet létrehozásában és a város arculatának megváltoztatásában látták meg a lehetőséget. Tagjai: Bedő-Tar Zerind, Koszta Gianluca Krisztián, Veres Ákos. Felkészítő: Ifj. Hajdú Zoltán.
III. Díj
A „Zöldülő Bolyai” programterv megalkotói egy teljes hétig tartó eseménysorozatot álmodtak meg. Tagjai: Kiss Anita-Orsolya, Kreiter Ingrid, Székely Katalin-Virág. Felkészítő: Szász Ágota.
Dicséret
A „GoGreen” csapata a műanyagpalackok egyszerű visszaváltását szerette volna lehetővé tenni egy applikáció segítségével. Tagjai: Gyerkó Lehel-Albert, Albert Dániel Hunor, Antal Péter. Felkészítő: Szász Ágota.
Köszönjük a szakmai zsűri és az iskola közreműködését.