BDSZ - Októberi beszámoló 2024

Az októberi hónap rendkívül zsúfolt volt: a számos kisebb rendezvény mellett az év egyik legnagyobb és az egyik legfontosabb eseményére is sor került.

A hónap elején, október 9-én megrendezésre került a BDSZ első Médianapja. Az esemény során bemutatkozott iskolánk újsága, a Tentamen szerkesztősége, a Transz Bolyai Rádió és a Filmtekercs Klub. Győrki Norbert, a BDSZ volt médiareferense, kiselőadást tartott a diáktanácson belüli videó vágásról és arculattervezésről. A Médianap egy közös drónozással zárult. A résztvevők végig figyelemmel követték a bemutatókat, és a drónozást is izgatottan várták.

Ezt követte hétvégén, október 11–13. között a várva várt Diákszervezeti-Tábor, vagyis a DSZ-Tábor, ahol az óriási érdeklődésnek köszönhetően percek alatt beteltek a helyek. A tábor péntek délután kezdődött, és a varázslatos jobbágyfalvi Tündér Ilona Vendégház adott otthont neki. Miután mindenki elfoglalta a szálláshelyét, következett a megnyitó, majd az ismerkedős játékok. Ezután a kilencedikeseknek 8 különböző csapatra osztva csoportfoglalkozásokban volt részük. Az estét egy „Dance!” című játékkal zártuk, ahol minden egyes csapat kreatívabbnál kreatívabb koreográfiákat kellett bemutasson.

Másnap a reggeli és a csoportmunka után következett a várva várt sport, mely rengeteg mosolyt csalt a diákok arcára, hiszen métáztunk és puszicsatáztunk. Ezt követte Incze Gáspár „Filmek és más narratívák pszichológiája” című előadása. A résztvevők figyelmesen és ámulva követték Gáspár megfogó, energiadús képzését. Ezt követte az a játék, ami igazán DSZ-Táborrá teszi a DSZ-Tábort: a szimulációs játék. Ennek célja, hogy szokatlan, vicces, próbára tevő körülmények között megtanítsuk az érdeklődő kilencedikeseket arra, hogyan kell kérvényt írni, és egy rendezvény adminisztratív hátterét előkészíteni. Az estet egy „Word Café” nevű vitajátékkal zártuk, ami a mozgalmas, sűrű nap után ellensúlyként körbeülős, beszélgetős játék volt.

Vasárnap reggel az utolsó csoportmunka és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének, a MAKOSZ-nak a bemutatása után, lezártuk a rendezvényt, és kihirdettük a nyertes csapatot. Mindenki kissé szomorúan, de a bolyais diákélet egyik legmeghatározóbb élményével tért haza.

Október 17-én a Studium Hub-ban sor került az éves Tisztújító Közgyűlésre, mely során alapszabályzatot módosítottunk, elhangzottak az éves beszámolók, az előző elnökség lemondó beszédei, valamint az új elnökség megválasztása. Az idei év elnöksége a következő: Szabó Nóra – elnök, Berekméri Bálint – alelnök, Szentgyörgyi Hanga Éva – titkár, Kovács-Horváth Tamás – médiareferens és az öt elnökségi tag: Zuh Eszter, Pálosi Adél-Bernadett, Batizán Gergő-Zalán, Zilahi Szille és Lázár Attila.

A hónap utolsó rendezvénye október 23-án egy sikeres BDSzerda volt, ahol a diákok cetlik alapján kellett megtalálják a párjukat. Az egyik cetlin a zeneszöveg volt, a másikon pedig az előadó. Sok diáknak sikerült színesebbé tenni a szerdai nagyszünetet!

Eseménynaptár

2024. december
H K Sz Cs P Sz V
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix