A 2024-2025-ös tanévben március 5-én került megrendezésre a kilencedikes évfolyam számára szervezett Biológia Ki Mit Tud. Idén a X. A osztály szervezte a vetélkedőt József Éva biológia tanárnő irányításával.
Az első fordulóról továbbjutott négy csapat, bemutatkozó videójuk levetítése után, genetikai betegségeket mutatott be. Ezt követően különböző feladatokat kellett teljesíteniük, melyek magukba foglaltak egy genetikai versenyfeladatot, egy logikai feladványt, majd egy kreatív feladatot.
A versenyzőket egy három tagú zsűri pontozta, figyelembe véve bemutatójukat, kreativitásukat és felkészültségüket.
A első helyezett a IX. A (Péter Petra, Szűcs Virág-Réka, Turos Réka) csapata lett, így jövőre az osztályuk feladata lesz megszervezni a vetélkedőt.