Erasmus+ 4 For Future 1. tematikus nap – Energiaválság Dr. Sebestyén Tihamér előadása

Január 18-án a Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében sor került az Erasmus + projekt első tematikus napjára, amelynek fő témája az energiaválság volt. A Sapientia EMTE tanára, dr. Sebestyén Tihamér, 9–13 óra között Jővőbe lépünk címmel tartott előadást a líceumi diákok számára (minden osztályból három diák vett részt).

A tevékenység a mindenkit foglalkoztató energiaválság témakörét több aspektusból is megközelítette: szó esett az energiagazdálkodásról saját otthonainkra, a közintézményekre, valamint egész Romániára vonatkozóan, illetve éles képet, gyorstalpalót nyújtott az EU-s tagállamok helyzetéről is. Az előadó pár kulcsfontosságú fogalmat is megmagyarázott, amelyek tisztán látása elengedhetetlen a téma megértése érdekében. Ilyen az energiaszegénység, az energiahatékonyság fogalma, továbbá rávilágított a centralizált és decentralizált energiaellátó rendszerek közötti különbségre is. Az előadás három órája új nézőpontokat, ötleteket, lehetőségeket tárt a diákság elé, minden résztvevő sokat gazdagodhatott a tartalmas esemény perceiből, függetlenül előzetes tudásának mértékétől.

Az oldott hangulatot az előadás teljes időtartama alatt az előadó nyílt, közvetlen kifejezésmódja segítette elő, aki interaktív kérdéseivel, humorával könnyedén megtalálta a közös hangot a tanulókkal. Lehetőség volt bármikor kérdezésre, hozzászólásra, továbbá az előadásközti szünetek ugyancsak alkalmat kínáltak egy-egy rövid beszélgetésre dr. Sebestyén Tihamérral. Az előadást követően műhelybeszélgetésre került sor, az összes bennünk felmerülő kérdésre választ kaphattunk, kifejezhettük véleményünket, megoszthattuk ötleteinket.

A mai alkalom az Erasmus + projekt eseménysorozatának első részét képezte, az év folyamán sor kerül több hasonló tematikus rendezvényre. A következő héten azonban már a diákok adhatnak számot tudásukról, ötletes meglátásaikról, hiszen az osztályok számára egy kreatív verseny kerül megszervezésre, melynek fő célja iskolánk energiahatékonyabbá, zöldebbé tétele. A legötletgazdagabb és működőképesebb megoldásokat értékes nyereményekkel jutalmazzák, éppen ezért érdemes az osztályoknak elmélyült, szorgalmas munkába kezdeniük.

Eseménynaptár

2024. október
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Oldalaink

Erasmus+

YouTube

Cambridge Assessment English

Nemzeti Tudósképző Akadémia

BolyaiArt

bolyaisok

vilagtalalkozo

appendix

bolyaischola

fizika

appendixappendix